Tanulóink munkái

Balogh Anna: A legszebb ékkő

Még régen, nagyon régen, élt egy rettentően hiú királylány.

Ez a királylány mindenből a legeslegszebbet szerette volna magának. Önzősége nem ismert határokat.

Egyszer elgondolkodott azon, hogy milyen is lenne a hozzá méltó korona. Olyan, amilyet még egyik ékszerész sem alkotott. Különleges. Szebb és fényűzőbb a világ összes fejdíszénél. Ami az összes csodás ékszerénél szebb.

Pedig a királylány eddig nem panaszkodhatott! Ékszerdobozai tömve voltak aranygyűrűkkel, melyekben ékkövek ragyogtak, gyémánt- és zafírberakásos fülbevalókkal, ezüst és arany nyakláncokkal, díszes karkötőkkel és csodálatos fejdíszekkel.

De még ennél is többet akart. Nem hallgatott édesapjára, a királyra sem. Akarta azt a koronát. Először a középen lévő ékkövet szerette volna kiválasztani. Így is tett.

Kihirdette, hogy aki elhozza neki a birodalom legszebb kövét, azt busásan megjutalmazza.

Teltek, múltak a napok, a hercegek és királyfiak hozták-vitték a köveket, de egyiket sem találta méltónak ahhoz, hogy a koronáját díszítse.

Aztán egy nap, mikor már-már feladta volna a keresést, egy kislány érkezett a palotába.

Ruhája piszkos és szakadt volt. A vállán lógó erszényből pedig egy barna vászonba csavart kis csomagot vett elő, amit a királylány felé nyújtott.

Ő gúnyos mosollyal az arcán nyitotta ki azt. A csomagban egy gyönyörű és óriási opál ragyogott a szivárvány minden színében. Elállt a lélegzete.

De aztán belenézett a kőbe, és az nyomban csúnya szürke színűvé vált. És a királylány látta benne magát. Szomorúan, egyedül a díszes palotájában.

Az égen pedig megjelent egy csúf, szürke szivárvány, pont a kastély fölött.

A királylány elámult. Könnyek csurogtak végig az arcán. És végül elejtette a követ, ami ezer apró darabra hullott a palota márvány kövezetén.

A kapzsi udvaroncok pedig elkezdték felkapkodni a kődarabkákat.

Ez a történet nagyon régi. Azóta az ékkő darabjai sokszor gazdát cseréltek már.

Ha találsz egy fényes opált, akkorát, mint a hüvelykujjadon a köröm, nézz csak bele: meglátod majd benne magad, a jellemed, és egy szivárványt az égen, rajta csak a te színeid vannak.

Máthé Benedek: Csalimese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy almafa. Jött arra egy legény, aki kivágta. Miért vágta ki? Miatta nem tudom folytatni a mesét, mert arról a fáról szólt volna.