Kiemelkedő eredmény az Okostányér versenyen
Az idei tanévben kiemelkedő eredményeket értek el tanulóink az Okostányér 2025-ös versenyen.
2025 októberében iskolánk védőnőjével, Bobál Beával közösen részt vettünk a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által meghirdetett Okostányér-pályázaton, amely a 6-7. évfolyam számára biztosított részvételi lehetőséget. A program célja az volt, hogy a tanulók játékos formában, ugyanakkor hiteles forrásból ismerjék meg az egészséges táplálkozás alapelveit.
A digitális kultúra órák keretében a diákok a táplálkozási ajánlások mellett digitális kompetenciáikat is fejlesztették: gyakorolták a biztonságos jelszóhasználatot, a regisztráció folyamatát és az online tesztek szabályos kitöltését. A tanulók visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak, többen kifejezték igényüket hasonló órákra a jövőben.
A „GÉPMESTEREK” csapat – Juhász Emese, Hudek Hanna, és Palotai Boglárka 6. a osztályos tanulók a Pest megyei fordulón 101 csapat közül az első helyezést szerezték meg, majd egy teljes napot felölelő, sok kihívásokkal teli országos döntőben is sikeresen szerepeltek, öregbítve iskolánk hírnevét.
Baldesweiler Judit Mónika
fizika, digitális kultúra tanár
