Magyar Diáksport Napja

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 19 éve indította útjára a Magyar Diáksport Napját, amelyet immár 9 éve nemzetközi színtéren is megszervez Európai Diáksport Napja (European School Sport Day® – ESSD) elnevezéssel az Európai Sporthét keretében. A program sikere talán leginkább annak köszönhető, hogy minden iskola a saját lehetőségeihez igazítva szervezheti meg a programot.

 

Az egyetlen ajánlott programelem mindig az adott évnek megfelelő távolság, vagyis idén 2024 méter lefutása. Ez a Fazekas Iskolában is így volt. Rengeteg tanuló teljesítette a távot, néhány esetben egy kis segítséggel, mert váltóban is lehetőséget biztosítottunk rá.

 

A felsős gyerekeknek a szünetekben a gumipályán ügyességi akadálypályákat alakítottunk ki. Az alsós gyerekeket a 2. szünetben Zita nénivel frissítő jógával, a 3. szünetben táncos (ugribugri) tabata edzéssel várta Anikó néni és Dia néni.

 

Minden aktivitásért pecsétes papír járt a résztvevőknek, mellyel hétfőn soroláson vehettek részt a gyerekek. Igen sok résztvevővel és vidám hangulatban zajlott ez a nap!

 

Méltóképpen emlékezhettünk meg erről a jeles napról, hiszen rengeteg diákunk sportol elkötelezetten, energiát és időt nem kímélve az iskolán kívül is.

 

Bajkán Katalin

Előző hír
Következő hír